Múzeumi Negyed (Múzeumliget) / Kormányhatározat a Múzeumi Negyed előkészítéséről, többek között a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria összevonásáról

A 2012. június 13-ig kulturális államtitkárként működő Szőcs Géza elképzelése szerint az “Andrássy Negyed” az Andrássy út tengelyén lévő, ott felépülő, illetve odaköltöző kulturális, ill. közgyűjteményi intézmények miatt a főváros legfontosabb kulturális központjává változ(ott vol)na. A kormány az Andrássy negyed részeként az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes megvalósításához és a Hősök tere forgalomcsillapításához szükséges intézkedésekről határozatot hozott, melynek értelmében egyrészt egyetértett az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes létrehozásának előzetes irányaival és a Hősök terét érintő, a forgalom csillapítását célzó közlekedésfejlesztéssel, másrészt külön projektként való előkészítését rendelte el. A projekt felelőseit – azonnali hatállyal – az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójáért felelős kormánybiztos, a nemzeti fejlesztési miniszter, valamint a közigazgatási és igazságügyi miniszter személyében jelölte meg.Ezen kívül a kormányhatározat értelmében a kormány egyetértett a Magyar Nemzeti Galéria beolvadása révén a SzM és az MNG egyesítésével, és elrendelte az ehhez szükséges személyi és szervezeti intézkedések megtételét, melynek határidejét 2012. február 29-ében jelölte meg.