A 2012-es keretszámok

A 2011-es 53 500-as keretszámhoz képest 2012-ben 33 927 fő felsőoktatási tanulmányait támogatja az állam teljesen, 15 500 fő pedig részösztöndíjasként, vagyis tanulmányaikat csak 50 százalékban támogatja az állam. A korábbi gyakorlattól eltérően decemberben nem kerültek nyilvánosságra a keretszámok.

Irreálisan kevés hallgatót támogat az állam a jogászképzéseken (100 fő), igazságügyi és munkaügyi szakokon (200 fő), és a gazdaságtudományi szakokon (250 fő). A bölcsészettudományi képzéseken 2700 hallgató tanulmányait finanszírozza az állam. Informatikai képzéseken 3600 fő részesül teljes támogatásban; a műszaki szakokon 8000 ezer diák kap teljes állami támogatást; a természettudományos képzéseken pedig 4000 fő jut teljes állami támogatáshoz.

Szegeden gazdaságtudományi és jogi szakokon az állam nem biztosít államilag finanszírozott helyeket, az intézménynek egyetlen esélye, hogy tandíjas hallgatókkal töltse fel ezeket a szakokat. Jogi képzés csak az ELTE-n és a Pázmányon lesz (50-50 fő). Nyíregyházi Főiskola pont ugyanannyi állami ösztöndíjas helyet kapott, mint a Corvinus (625).

Szabó Imre, a Szegedi Tudományegyetem jogi karának dékánja szerint évente 1200 új jogászra van szükség az országban, a kormány áthárította a jogászképzés költségeit a hallgatókra és a családjaikra.

Szabó Máté ombudsman szerint sérülnek a felvételi előtt álló fiatalok jogai, mert a határidőhöz nagyon közel alapvető változások történtek a rendszerben. Végül az oktatási államtitkárság másfél héttel meghosszabbította a határidőt.

Dux László leköszönő felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár demográfiai okokkal (megjegyzendő, ilyenek okok valójában nincsenek) és a gazdasági helyzettel indokolta a keretszámok általános csökkentését, a gazdasági szakok esetében pedig azzal, hogy a hallgatók adóelkerülők lesznek, ezért nem lehet őket állami pénzen taníttatni.

A Parlamentben ellenzéki kérdésre Réthelyi Miklós miniszter nem mondott igazat, amikor azt állította, a Felsőoktatási Tudományos Tanács (FTT) javaslata alapján alkották meg a keretszámokat. Az FTT valóban tett javaslatot keretszámokra rektorok bevonásával, de az egészen más volt. A tárcának írt javaslatukban a gazdasági területen a 2011-es 4900 helyett 4200-ra, a jogászoknál 800-ról 700-ra csökkentették volna a keretszámokat. A Népszabadság információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter írták át a jogász- és közgazdász-keretszámokat az FTT és az oktatási államtitkárság javaslata ellenére. Kis Norbert is elismerte az MTI-nek, hogy a keretszámokról valóban a kormány, és nem az államtitkárság döntött.

Júniusban végül Hoffmann 5000 helyet átcsoportosított a részösztöndíjas képzésekből a teljes ösztöndíjas képzésekbe: felsőfokú szakképzésen, alapképzésen, illetve egységes, osztatlan képzésen 34 087 helyett 39 087-en kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben térítésmentesen. A módosításra azért volt szükség, mert nem jelentkeztek elegen részösztöndíjas helyekre.