Szikora János a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója. Ezzel egy több mint egyéves válságosnak is nevezhető periódus zárult le a színház életében. 2011 áprilisában a székesfehérvári közgyűlés 2011. április 27-i hatállyal visszavonta Vasvári Csaba kinevezését a társulaton belüli feszült hangulatra és a nézőszám drasztikus csökkenésére hivatkozva, végső megokolásként pedig a bizalomvesztést jelölte meg. Átmenetileg a közgyűlés (az új igazgató megválasztásáig) Quintus Konrádot, a színház igazgatóhelyettesét bízta meg a színház irányításával (2011. május 13-tól). A színház igazgatói posztjára pályázatot írtak ki, a 2011. július 22-i határidőig erre öten jelentkeztek, Quintus Konrád mellett Frigyesi András, a budapesti Deutsches Theater vezetője, Kuna Károly színművész, Surányi András író, rendező és Szűcs Gábor színművész, a Vörösmarty Színház korábbi művészeti igazgatója. A szakmai bizottság Quintus Konrád mellett voksolt, ennek ellenére 2011 szeptemberében a közgyűlés érvénytelenítette a pályázatot. Cser-Palkovics András polgármester ezt azzal magyarázta, hogy a közigazgatási reform kimenetelének ismerete nélkül nem érdemes öt évre kinevezni valakit egy ilyen nagy költségvetésű intézmény élére. 2011 decemberében aztán újabb pályázatot írtak ki, mely 2012. februári kezdésre vonatkozott a poszt betöltését illetően. Ekkor Quintus Konrád nem indult, kilencen adták be a jelentkezésüket: Buch Tibor színész, Frigyesi András, a budapesti Deutsches Theater vezetője, Harsányi Gábor, Kiss László és Kuna Károly színész, Pesty Nagy Kati rendező, Szabó Károly, a Vörösmarty Színház operatív igazgatója, Szűcs Gábor, a teátrum korábbi művészeti vezetője, valamint Teklesz Zsuzsanna dramaturg. A szakmai bizottság és a színház közalkalmazotti tanácsa egyaránt Pesty Nagy Katit támogatta, a 2012. január 19-i közgyűlést azonban megzavarta egy incidens. Előző éjszaka kelt levélben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) kultúráért felelős államtitkársága ugyanis felhívta az önkormányzat figyelmét, hogy Szabó Károly pályázata formai szempontból kifogásolható. Az önkormányzat ezt a hatáskörébe való beleszólásként értette, de azért elhalasztotta a döntést egy rendkívüli közgyűlés idejére, amelyet 2012. január 27-én tartott meg. Ekkorra Szabó Károly visszalépett, és egyik pályázó sem kapta meg a minősített többséget, így újabb pályázatot írtak ki, addig is a színház irányítását Quintus Konrád látta el. Ezen, a Vasvári Csaba eltávolítása óta harmadszorra kiírt pályázaton tízen jelentkeztek, Quintus Konrád ismét megpróbálkozott, mellette még Bata János színész, Kamondi Zoltán Balázs Béla-díjas rendező, forgatókönyvíró, producer, Kárpáti Norbert színész, Kuna Károly színész, Mihályi Győző Jászai Mari-díjas érdemes művész, Réthly Attila rendező, Romvári Gergely dramaturg, díszlettervező, Seregi Zoltán színész, rendező és Szikora János Jászai Mari-díjas rendező jelentkezett. A társulat Kuna Károlyra szavazott, a szakmai bizottság Szikora Jánosnak és Réthly Attilának egyaránt 6 igen voksot juttatott, Szikorának ehhez egy ellenszavazat is társult, míg Réthlyt ellenszavazat nélkül támogatták..2012. május 11-én a közgyűlés végül is Szikora János mellett döntött, a posztot 2012 augusztusától tölti be.