Az Országgyűlés elfogadja a tankönyvellátással foglalkozó törvényt

Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere december 15-én benyújtja az Országgyűlésnek a tankönyvellátásra vonatkozó törvény javaslatát, a ház azt különleges sürgősséggel tárgyalja, s a benyújtástól számított két napon belül meg is szavazza.

A törvény a tankönyvfejlesztés, tankönyvellátás, tankönyvterjesztés jelentős mértékű centralizálásáról szól. Ennek értelmében évfolyamonként és tantárgyanként két tankönyv közül lehet választani ezután a fenntartó engedélyével (ez az iskolák nagy része esetén a KLIK-et jelenti). A döntés gyakorlatilag megszüntette a piaci alapú tankönyvellátást. A tankönyvfejlesztésre és kiadásra nyilvános pályázat keretében lehet – könyvkiadó cégeknek is – jelentkezni. Az állam 2014-tól kezdődően felmenő rendszerben ingyen biztosítja a tanulók számára a tankönyveket elsőtől nyolcadik évfolyamig. A tankönyves vállalkozók arra kérték az államfőt, hogy ne írja alá a törvényt. Áder János ezt a kérést nem teljesítette. A részleteket egy kormányrendelet szabályozza, amely december 29-én jelent meg a Magyar Közlönyben.