A Nemzeti Kulturális Alap az eddigi 17 helyett 9 állandó szakkollégiummal, 150 helyett 72 kurátorral működik tovább. Összevonták a táncművészeti, a zeneművészeti, és a színházművészeti kuratóriumokat, megalakult az Előadó-művészeti Kollégium. Az egyes területek összevonása szakmai aránytalanságokat vetett fel, lehetetlenné vált az egyes területek egyenlő képviselete. A táncot csupán két, míg a színházat és a zenét négy kurátor képviselte. Ez az arányvesztés a terület preztízsvesztésére utal. Az egyes szakterületeket korábban egyenként tízfős kuratórium bírálta, biztosítva ezzel a körültekintető, védhető forráseloszlást, és a reprezentatív képviseletet. A táncszakma háttérbe szorítása komoly következményekkel jár, ugyanis a társulatok nagy százaléka csupán a Nemzeti Kulturális Alap támogatásából tud működni. A független társulatok egyetlen forrása fölött így elsősorban más szakterületek képviselői rendelkeztek. Az átszervezés érintette a folyamatban levő pályázatokat is, azok más szervezeti kör, s bírálóbizottság elé kerültek, mint ahova beadták őket. A művészeti folyóiratok támogatásáról korábban a szakmai kollégiumok döntöttek, a hozzájuk benyújtott, 2012 évről szóló pályázatok azonban átkerültek az egységes Folyóirati kollégiumhoz. E kollégiumban nincs képviselete minden szakmának, így a színházzal, tánccal, zenével foglalkozó lapok nem számíthattak szakszerű bírálatra. A megváltozott bizottságok elé átstrukturált anyagot kellett volna beadni a pozitív elbírálás érdekében, erre azonban nem maradt ideje a lapoknak