Nyílt levélben fordult Balog Zoltánhoz, az Emberi Erőforrás Minisztérium miniszteréhez a KKDSZ elnöke. A levél rögzíti, hogy a Magyar Kultúra Napjának programjaira büszkék lehetünk. Ám jó lenne, ha az ünnep emelkedettségét nem arra használnánk fel, hogy elfedjük a bajokat, mert a kultúra területén dolgozók jövedelme a gyalázatos közalkalmazotti béreken belül is régóta a legalacsonyabbak közé… Continue reading A január 22-én a Nemzeti Színházban tartott központi ünnepség után a kulturális szakszervezet a területen dolgozók nyomorúságos bérhelyzetéről írt a miniszternek
Tag: klientúra építés
Bizottsági döntés a Magyar Művészeti Akadémiáról
Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága február 18-án megtárgyalta azt a törvényjavaslatot, amely „a magas színvonalú művészi alkotómunka közösségi feltételeinek megteremtése érdekében” ingyen a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába adja a Vigadót, valamint a Műcsarnokot. Ez utóbbi elajándékozásával a kormány megbontja az országos kulturális intézmények mintegy százéves rendszerét, lemond a kortárs képzőművészet fellegváráról, meghatározó központi intézményéről. Egy… Continue reading Bizottsági döntés a Magyar Művészeti Akadémiáról
A Nemzeti Könyvtár elindulása
2012. október 3-án kiadják a Nemzeti Könyvtár első köteteit, részben “a baloldali dominanciájú kánon” kiegyensúlyozására. 2012.10.15-én a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) Elnöksége küldte el levelét a Nemzeti Könyvtárat elindító miniszterelnöki megbízottnak, Kerényi Imrének, valamint az Emberi Erőforrások miniszterének, Balog Zoltánnak, továbbá a tárca kulturális államtitkárának, L. Simon Lászlónak. A MKKE a szakmai egyeztetés… Continue reading A Nemzeti Könyvtár elindulása
Kormányhatározat a megyei múzeumok, könyvtárak és közművelődési intézmények további fenntartásáról, valamint a települési önkormányzatok kötelező kulturális feladatairól
A Kormány 1094/2012. (IV. 3.) Korm. határozata értelmében: „1.4. egyetért azzal, hogy a Törvény alapján állami tulajdonba és fenntartásba került közművelődési intézmények, közművelődési feladatokat ellátó alapítványok, közalapítványok és gazdasági társaságok állami feladatait a jövőben a nemzeti erőforrás miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv lássa el; 1.5. egyetért azzal, hogy a Törvény alapján állami tulajdonba… Continue reading Kormányhatározat a megyei múzeumok, könyvtárak és közművelődési intézmények további fenntartásáról, valamint a települési önkormányzatok kötelező kulturális feladatairól
A Megyei Intézményfenntartó Központok nem tudnak megbirkózni az alájuk rendelt intézmények fenntartásával
Nagymértékben csökkent a megyei kormányhivatalokon belül működő megyei intézmény-fenntartási központok által kiutalt összeg, sok helyen a működés sem biztosítható ennyi pénzből. Egyes múzeumok fenntartási költségére 0 Ft-ot tervezett be a kormányhivatal, igaz, mikor tájékozódtak, akkor világossá vált, hogy „csak” adminisztratív hibáról van szó. A megyei múzeumi szervezetek mintegy 23 millió műtárgyat őriznek 212 intézményben, ez… Continue reading A Megyei Intézményfenntartó Központok nem tudnak megbirkózni az alájuk rendelt intézmények fenntartásával
A Magyar Nemzeti Galéria beolvasztása a Szépművészeti Múzeumba
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár 2011. február 15-én a Szépművészeti Múzeumban (SzM) rendezett sajtótájékoztatón Dr. Baán László, a SzM igazgatója jelenlétében bejelentette, hogy a kormányzat a SzM 2007 óta tartó projektjét, a múzeum térszint alatti bővítését leállította. A sajtótájékoztatón elhangzott az Andrássy-negyed létrehozásának koncepciója, ami magában foglalja az 56-osok terén „új múzeumi negyed” létesítését. (Lásd:… Continue reading A Magyar Nemzeti Galéria beolvasztása a Szépművészeti Múzeumba
Előadó-művészeti Bizottságok kinevezése
Nyilvánosságra került a módosított előadó-művészeti törvény által létrehozott szakmai testületek, a Színházművészeti, Táncművészeti és Zeneművészeti Bizottság összetétele. A törvény nagyfokú szabadságot nyújt a miniszternek a bizottságok összetételét illetően, nem ír elő vagy ajánl egyeztetési kötelezettséget, csupán a létszámok alsó értékét szabja meg. A három közül a Színházművészeti Bizottság esetében kifogásolható az egyensúlyra és reprezentativitásra törekvés.… Continue reading Előadó-művészeti Bizottságok kinevezése
Az előadó-művészeti törvény módosítása
Az Országgyűlés a kormánypárti képviselők szavazatával módosította az előadó-művészeti törvényt. Mivel képviselők nyújtották be a törvénytervezetet, elmaradt az államigazgatási egyeztetés és a célok széles szakmai nyilvánosság előtti megvitatása. Bizonyos – elsősorban foglalkoztatási – kérdésekben érvényesítette a szaktörvény három éve alatt felgyűlt tanulságokat. Fő célja azonban a nagyobb állandó szervezetek stabilitásának erősítése volt, amit a korábbi… Continue reading Az előadó-művészeti törvény módosítása